Diákélet

Iskolánk életében minden tanévzáró várva várt esemény a diákok számára.

Idén a ballagó nyolcadik osztály nevében Szuromi Benedek búcsúzott az iskolától, a tanároktól és a diáktársaktól.

buda-minta05

“Először is, gratulálunk a magyar válogatottnak, amely 44 év után kijutott és győzött a foci Eb-n! Tapsoljuk meg őket!!!

Kedves Ballagó Osztálytársak! Tisztelt Igazgatónő! Éva néni! Kedves Tanáraink!

Drága Szülők, nagyszülők, testvérek, családtagok!

Szeretett Budavári Iskolások!

De sokan vagyunk itt! Elég volt ezt felsorolni. Ha végig nézem az arcokat, kissé összezavarodom. Biztos, hogy mindenki ugyanarra az eseményre jött? Látok ugyanis diákokat, akiknek fülig ér a szájuk, mert órák múlva kitör a vakáció. Látok meghatódott anyukákat, rokonokat, akik ballagó csemetéjük öregedését könnyezik. És látok zavartan vigyorgó vagy lefagyott ballagókat, akik maguk sem tudják, hogy mit gondoljanak arról, hogy nekik itt most lejárt az idejük. Bizony nagyon úgy néz ki, hogy mi is öregszünk és eljött az idő, hogy elbúcsúzzunk. Véget ért egy korszak, amikor budavárisoknak hívhattuk magunkat és véget ért egy korszak, amikor gyereknek hívhattuk magunkat. Ha menni kell, hát megyünk, átballagunk a gyermekkorból az ifjúkorba, aztán néhány pattanás és kamaszkori csetepaté után a felnőttkorba. Az anyukák, apukák pontosan tudják ezt, azért ilyen sápadtak ma. Rettegnek attól, hogy mi lesz akkor, ha az ő gimnazista gyereküktől visszakapják mindazt a szörnyűséget, amit ők okoztak a mi drága nagyszüleinknek.

Kedves kamaszkortól rettegő anyukák, apukák!

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem kell megijedni attól, hogy jönnek a gimnazista évek. Nem kell félni, nem fog fájni. Mi kamaszok nagyon megértőek tudunk lenni a szülők hisztijével, érzelmi kitöréseivel és hangulat ingadozásaival szemben. Ha beszélgetni akartok valakivel, mi ott leszünk nektek! A magasságunk, az egyre mélyebb hangunk, az egyre szélesebb vállunk, ne tévesszen meg benneteket! A kamasz külső még érzékeny kölyköt takar, akit nyugodtan ölelgethettek, szeretgethettek még éveken át. Egyetlen egy kérésünk van: csak ne a haverok előtt!!! 

Mi nem a szülőktől búcsúzunk ma, hanem tőletek budavárisok! Búcsúzunk Éva nénitől, Zsuzsa nénitől, Andrea nénitől, a tanárainktól, ettől az épülettől. Valószínűleg csak évek múlva fogjuk megérteni, hogy mennyire szerencsések voltunk, hogy ide a Budai Várba, a Mátyás-tempom mellé járhattunk iskolákba, ahol egész Magyarország szíve dobog. A Budavári Iskola és ez környezet már ott van a vérünkben, a bőrünk alatt, a szívünkben, és ahová mások turistáskodni jönnek, mi hazajártunk ide 8 éven át. Ezalatt, persze gyűjtöttünk szép és fájdalmas emlékeket is. Hazugság lenne azt mondani, hogy általános iskolásnak lenni csupa móka és kacagás… Élet-halál harc zajlott ezek között a falak között! Naponta küzdtünk itt a szeretetért, a dicséretért, a figyelemért és egy kis biztatásért. Volt itt bőven sírás, veszekedés, igazságtalanság, csalódás, botrány, félreértés, kudarc is, amelyek a lelkünkben, na és az ellenőrzőfüzetünkben is nyomot hagytak. A laikusok nem is gondolják, hogy egy egyesért, egy kettesért, egy hármasért mennyit kell küzdeni, mennyit kell tűrni, szenvedni. Valljuk be, a bárányhimlőn és az iskolaundoron minden rendes iskolás átesik. Persze, a stréberek nevében én nem beszélhetek… Mégis, a mai napon még a rossz emlékek is olyan kedvesnek, a szidások intelemnek, és még a tanárok szerethetőnek tűnnek.

Mindent, amit a Budavári adott nekünk, ma elvisszük magunkkal és az élmények lassan emlékekké, az emlékek lassan érzésekké lesznek. És biztos vagyok benne, hogy amikor 20-30 év múlva a családunkkal elsétálunk majd itt az iskola előtt, megállunk itt és nagyot mosolygunk majd. Szívünk mélyén azt is reméljük, hogy Ti, akik itt maradtok, amikor majd elsétáltok a folyosón a tablónk mellett, jó szívvel gondoltok ránk, és ha összefutunk, akkor majd örömmel üdvözöljük egymást, mint azok a kölyökkutyák, akik egy alomból származnak.

Drága ballagó nyolcadikos osztálytársaim!

Nekünk is búcsúznunk kell egymástól. Ezek az utolsó együtt töltött perceink.

Lányok! Kinga, Niki, Anna, Mirella, Imola és Lucák!

Így az utolsó napon, szeretnék elnézést kérni az osztály férfi tagjai nevében minden heccért, huncutságért, amit elkövettünk ellenetek. Biztos vagyok benne, hogy mindez megszépül majd az idővel, és egy nap arra ébredtek, hogy milyen szerencsések voltatok, hogy ennyi jóképű, kedves, vicces, pengeelméjű fiúval oszthattátok meg gyermekéveiteket. Hölgyeim, Isten veletek, vigyázzatok magatokra és ne siessetek azzal a nővé éréssel! Kevesebb rúzs és hosszabb szoknya és garantáltan letagadhattok 3 évet!

Srácok! Marci, Milán, Jakab, Matyi, Dominik, Jani, Gabó!

Az ókori Rómában a velünk egykorú fiúkat már férfinak tekintették és megkezdték felkészítésüket a fő erényekre: a tekintélyre, a hűségre, a hitre, a tisztességre, a kötelességtudásra. Ezért én is, mint férfi a férfihoz szólok hozzátok és azt kívánom nektek, hogy legyen bőven részetek ezekben az erényekben! Legyetek mindig bátrak ahhoz, hogy álmaitok legyenek, és soha ne sodródjatok az árral! Már csak pár percig vagyunk nyolcadikosak, aztán valami új kezdődik.

Sok kérdés kavarog most bennünk: vajon jó gimnáziumba, jó közösségbe kerülök? Szeretni fognak ott engem, jól kijövök majd a többiekkel és én szeretni fogom ott a tanárokat? Mi lesz velem? Mi lesz belőlem? Szeretném nektek elmondani, hogy az elmúlt napokban mások mellett nekem is volt már alkalmam megismerni a leendő gimnáziumomat és a leendő osztálytársaimat. Én már láttam a jövőt. És tudjátok mit?! Alig várom, hogy ott legyek! Alig várom, hogy gimnazista legyek. Holnap, amikor kitör a vakáció, nekünk a jövő is elkezdődik! Mi már nem általános iskolások, hanem leendő gimnazisták, középiskolások leszünk! Ha ebbe jobban belegondolunk, szerintem itt az ideje az ősökkel is újratárgyalni néhány alapszabályt, mert a korábbiakat kinőttük. Na persze, a reggeli kakaót változatlanul kérjük ezután is felszolgálni!

Éva néni! Drága Osztályfőnökünk!

Köszönjük, hogy egy évvel ezelőtt vállalta, hogy elkíséri ezt az osztályt a mai napig. A közös matematika órákért nem fogunk könnyeket hullatni, de a közös beszélgetések, őszinte lelkizések igazán összehoztak minket, és szerintem ez a legnagyobb dolog, amit egy tanár adhat a tanítványainak. Köszönjük szépen!

És köszönjük a többi tanárunknak, a barátainknak, a szüleinknek, a nagyszüleinknek, és az őrangyalunknak is, hogy velünk voltak ezekben az években és segítették átvészelni az iskoláslét hullámvölgyeit.

Isten veled Budavári!

Isten veletek budavárisok!”